A természettel együtt dolgozó emberek, így a szőlészek és borászok életében is mindenkor különösen fontos szerepet hordoztak az időjárás és a termés minőségének befolyásolására vonatkozó szokások. A kereszténység számos szőlővédőszentet ismer, akikhez az év folyamán időről időre fohászkodunk egy gyönyörű évjárat reményében. Az egyik legismertebb borünnepünk kötődik május 25-hez, Szent Orbán napjához. A hagyomány szerint Orbán az utolsó fagyosszentek egyike s mint ilyen, kultuszát többek között annak is köszönheti, hogy ez az időszak a szőlővirágzás ideje és a fagyok ekkor súlyos károkat okozhatnak a későbbi termés szempontjából.
Szent Orbán egyébként korai keresztény pápa volt a 3. században, 222-ben I. Callixtus halála után választották a római gyülekezet püspökévé és tisztségét nyolc évig viselte. Munkásságáról szinte semmit sem tudunk, nem ismerjük halálának körülményeit sem, bár a hagyomány szerint vértanúhalált szenvedett.
Orbánt a szőlőművesek és a kádárok is védőszentjüknek tartották és nagyon sok szobor őrzi emlékét szőlőhegyeinken illetve jó néhány dűlő vagy hegyoldal is az ő nevét viseli, de templomot és kápolnát is szenteltek tiszteletére. A szőlőhegyeken gyakran rendeztek körmenetet ezen a napon, ilyenkor a szent szobrait friss szőlőhajtásokkal díszítették és elsősorban a fagyok s az időjárás pusztítása ellen kérték az ő segítségét. Egy-két borvidékünkön szokás volt jó termés esetén borral hinteni és virágokkal díszíteni a szent szobrát, míg rossz termés idején megvesszőzték vagy sáros vízzel öntözték le.
Tisztelegve a szent és hagyománya előtt, a Pannonhalmi Főapátság borászata 2019. május 25. szombaton egésznapos nyitott pinceünnepet illetve kedvezményes borvásárt tart a főapátsági pincészetben és szabadtéri kóstolóteraszán, amelyre szeretettel hív minden kedves érdeklődőt.
Illusztráció a Pannonhalmi Főapátságban őrzött, "Legenda Aurea Sanctorum" című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából
A 10.00 és 17.00 óra között zajló nyílt nap során a regisztrált látogatók a letétdíj ellenében átadott s visszaváltható kóstolópohárral a kézben szabad sétálókóstoló formájában juthatnak el a Főapátság modern termelőegységének tetejétől aljáig a különböző pontokon létesített állomásokhoz, ahol a borászat kollégái nyújtanak ízelítőt és persze információt az egyes borokról, így adva lehetőséget a pincészet szőlészeti-borászati tradícióinak illetve modern és hagyományos borkészítési technológiáinak megismerésére, valamint a kereskedelmi forgalomban elérhető összes tétel átfogó kóstolására. Az épületegyüttes alsó szintjén a főbejárat mellett található borbolt illetve az alsó és felső végpont között elhelyezkedő szabadtéri kóstolóterasz fogadja a kóstolni illetve vásárolni vágyó közönséget, ahol kizárólag a nyílt nap folyamán egységesen 15% kedvezmény* érvényesítésével kaphatók a pincészet borai fogyasztásra és elvitelre egyaránt.
2018 novemberében kezdődött meg s várhatóan egy év leforgása alatt megy végbe az a folyamat, amelynek keretében a pincészet borkínálatának szélessége optimális méretűre szűkül, a termékcsoportok kialakításra kerülnek, valamint mindezzel párhuzamosan a teljes arculatváltás is megtörténik. Mindez tökéletes apropót szolgáltat ahhoz, hogy a folyamat közepén az érdeklődők számára egy "pop-up" előadás keretében betekintést nyújtsunk e hosszabb tervezési és kivitelezési folyamat hátterébe, feltárjuk a megbízott designcég kiválasztásának kritériumait, valamint taglaljuk a termékek csoportosításának illetve új vizuális megjelenésének sajátosságait. A 14.00 órakor kezdődő és izgalmas borkóstolóval tarkított prezentáció a megismerésen túl a visszacsatolás és diskurzus lehetőségét is tartogatja. Az előadáson való részvétel díjmentes, ugyanakkor a korlátozott részvételi létszám miatt regisztrációhoz kötött.
A pincészetben kóstolható csodás borok mellett a sokrétű helyi gasztronómia felfedezésére is alkalmat adhat e nyitott nap, hiszen a VIATOR Apátsági Étterem és Borbár igényes konyhájával illetve az általa működtetett PAUSA Apátsági Kávéház sütemény-, fagylalt- illetve kávékülönlegességeivel csalogatja a Pannonhalmára érkezőket. Természetesen a pincészetnél helyben maradóknak sem kell nélkülözniük, számukra ugyanis az apátsági food truck-vonal az OMNIBUS #egyetekrendesen képviseletében kínál ínycsiklandó, ám kompakt étkezési alternatívát a borfogyasztás támogatásaként.
A borünnep izgalmas és egyedi kísérőelemei közé tartozik továbbá a Megasztár második szériájának nagy kedvenceként széles körben befutott s a Marót Viki & Nova KultúrZenekar gitárosaként is ismert Gál Csaba Boogie szereplése, aki szembetűnő gitárjával kezében hol a vendégérkezésnél, hol a présházban vagy a pinceágak állomásainál, esetleg épp a borteraszon szolgáltat kellemes dallamokat a kóstolókhoz illetve étel- és italfogyasztáshoz.
A zene nemcsak végigkíséri, de le is zárja az egésznapos menetrendet, ugyanis közvetlenül a kötetlen sétálókóstoló és az alkalmi kóstolóállomások 17.00 órái zárása után egészen 19.00 óráig a Budapest Jazz Orchestra zenekarvezetőjeként is aktív Kollmann Gábor alt- és szopránszaxofonos, Birta Miklós gitáros és Fonay Tibor basszusgitáros alkotta formáció, vagyis a magyar jazz középgenerációjának kiemelkedő képviselőiből alakult Kollmann Gábor Trió ad az olasz zene, a jazz és a latin örökzöld alkotásait megszólaltató gazdag műsor és az olykor virtuóz, olykor pedig intim megszólalás miatt is élvezetes jazzkoncertet a borteraszon a látogatási, kóstolási és vásárlási élmények kiteljesedéséhez illetve a program lekerekítéseként.
A nyílt napon és a felsorolt programokon történő részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A visszaigazolt jelentkezés jogosít a kötetlen pincesétára és a kóstolóállomásoknál történő borpróbákra egyaránt. Az akciós borvásár keretében az engedmény a tételek kiskereskedelmi árából kerül levonásra, az egyedi ajánlat más kedvezménnyel nem összevonható.
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy e napon kóstoltatás és kiszolgálás kizárólag a rendezvény helyszínén 1.000 Ft/db betétdíj ellenében kapható visszaváltható kóstolópohár segítségével történik. A kóstolóteraszon fogyasztott borok palackos árai megegyeznek a csak ezen a napon biztosított kedvezményes árakkal, a PAUSA Kávéház illetve a VIATOR Étterem étel- és italkínálatának aktuális árait a mindenkori árlap tartalmazza.
A Cseider-völgyben található, a VIATOR Étterem és Borbár irányából gyalogosan is megközelíthető Szent Jakab Ház ideális lehetőség azoknak, akik a kora esti órákban vagy a közös borfogyasztás miatt már nem szeretnének útra kelni illetve a szórakoztató program után helyben keresnek pihenőhelyet. Szállásfoglaláshoz és egyéb kérdések esetén, kérjük, keresse fel munkatársunkat az alábbi elérhetőségeken:
Cím: H-9090 Pannonhalma, Cseider-völgy
Tel.: +36/96/570-252
Mobil: +36/30/260-9920
E-mail: szentjakabhaz@osb.hu
Web: www.szentjakabhaz.hu
Felmerülő kérdések esetén pincészeti munkatársaink és rendezvényhelyszíni kollégáink készséggel állnak rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken, továbbá regisztrációhoz a Tricollis Foglalási Központ fogadja örömmel a megkereséseket:
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG PINCÉSZETE
Cím: 9090 Pannonhalma, Vár 1.
Tel.: +36/96/570-222
E-mail: winetasting@osb.hu
Web: www.apatsagipinceszet.hu
TRICOLLIS FOGLALÁSI KÖZPONT
Cím: 9090 Pannonhalma, Kosaras-domb
Tel.: +36/96/570-191
E-mail: info@osb.hu
Web: www.pannonhalmifoapatsag.hu
Bár kellemes kora nyári időjárásra számítunk, a pinceágakban állandó 14-16°C hőmérséklet uralkodik, ezért fokozottan kérjük, hogy minden kedves vendégünk megfelelő öltözékről gondoskodni szíveskedjen!
Mindenkit nagy szeretettel várunk Szent Orbán pannonhalmi ünnepére!
Illés Tamás
marketing- és kereskedelmi vezető