Kóstolóterasz

2023_08_28_2023EvPinceszete_kisfelbontas_004_pannonhalmi_foapatsag_pinceszete_terasz
A főapátsági pincészet szemrevaló épületegyüttesének kialakításával azonos időben környezetének rendezése is megtörtént. Ennek során épült ki egy díszkővel rakott terület is, amely elsősorban a szüreti időszakban folyó préselésből származó törköly ideiglenes tárolására szolgált. 2005 májusában e tér szomszédságában nyílt meg az a kóstolóterasz, ahonnan a monostori levendulaültetvények és a keleti irányba nyúló táj csodálatos képe tárul a finom borok társaságát élvező vendégek elé.

A kedvező időjárási körülmények esetén május elejétől október környékéig hétvégéken üzemelő szabadtéri kóstolóteraszunkon azoknak a vendégeknek is alkalmuk nyílik aktuális boraink kóstolására, akik nem kívánnak pincelátogatási programon részt venni, vagy éppen csak egy kellemes délutánt szeretnének eltölteni ebben a páratlan környezetben.

A szakvezetéses pincelátogatások és kommentált borkóstolók borturisztikai lehetőségein túlmenően hagyományosan megrendezett jazz- és népzenei koncertekkel, illetve egyéb kulturális eseményekkel szeretnénk a jövőben is még emlékezetesebbé tenni vendégeink pincészetünknél tett látogatását, de teraszunk kiváló helyszínként szolgál zártkörű családi, baráti vagy céges társaságok összejöveteleihez, polgári esküvők és egyéb szertartások, illetve hasonló alkalmi rendezvények és ünnepek megtartásához.

PINCÉSZETI KÓSTOLÓTERASZ ÉS VINOTÉKA NYITVATARTÁSA

Május 1. – Október
(Május 2-án kóstolóteraszunk zártkörű rendezvény miatt ZÁRVA!)
hétfő-szerda: szünnap
csütörtök: 12.00-18.00
péntek-szombat: 12.00-19.00
vasárnap: 12.00-18.00

További információkért kérjük vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a következő elérhetőségeken, ahol programokra való jelentkezését is örömmel fogadjuk!

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG PINCÉSZETE

H-9090 Pannonhalma, Vár 1.
+36/96/570-225
winetasting@osb.hu

Az apátsági és pincészeti látogatások további lehetőségeiről és érvényes belépődíjairól részletes tájékoztatás itt található.
0
    0
    Kosaram
    Az ön kosara üresVissza a webshopba