Az apátsági szőlő- és borművelő hagyomány újrateremtése a régi apátsági birtokok egy részének visszavásárlását követően a szőlőtelepítési programmal kezdődött, majd az új pince és borház kialakításával folytatódott, 2004. márciusától pedig már látogatható a Pannonhalmi Főapátság újraindított pincészete.
A monostor főbejáratától induló bortúra a pincészet által szervezett szakszerű vezetéssel történik, amelynek keretében vendégeink betekintést nyerhetnek a bencés szőlő- és borkultúra történelmébe, megismerkedhetnek az új épületegyüttessel, illetve a borkészítés technológiai folyamataival. Vendégeink a pincetúra folyamán séta közben, valamint a közel 50 fős kóstolóhelyiségben ültetett módon 3, 5 vagy 7 tételes sor keretén belül kóstolhatják meg borainkat, amelyek mellé frissen sütött házi pogácsát kínálunk ízválasztóként, a program végén pedig a vinotékában termékeinkből vásárolva természetesen haza is vihetik magukkal az élményt.
Jelentkezését örömmel fogadjuk a következő elérhetőségeken, illetve aktuális eseményeinkre történő jegyvásárlásához, kérjük, válasszon az alábbi időpontok közül a Jegyvásárlás gombra kattintva:

2025.10.15. 16:30
2025.10.22. 16:30
2025.10.25. 16:30
2025.10.29. 16:30
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG PINCÉSZETE
H-9090 Pannonhalma, Vár 1.+36/96/570-225
winetasting@osb.hu
Az apátsági és pincészeti látogatások további lehetőségeiről és érvényes belépődíjairól részletes tájékoztatás itt található.