Zarándoklat – A Pannonhalmi Főapátság a 2023-as kulturális évadját e tematika jegyében hirdette meg, részeként a Pannonhalmi Jazznyár koncertsorozatunk szintén e gondolatiság köré szerveződik.
Zarándoklat. A fogalom első hallásra talán mindenkiben egy lelkiségi indíttatású utazást idéz fel, amelynek alapja a minden emberben működő vágy olyan helyek felkeresésére és megtalálására, ahol az "ég és föld összeér". Egyéntől, kedélyállapottól, vallási nézettől és világlátástól függően lehet ez önálló vagy társas, fizikai vagy virtuális, saját belsőnkre koncentráló vagy összetartozást erősítő jellegű. Akármelyik előfordulását tekintjük is, Pannonhalma a zarándoklat spirituális úticéljaként, koncertsorozatunk pedig a zarándok különleges utazásaként kínálkozik.
Az idei zarándoklatunkban feltett szándékunk, hogy egyrészt hangsúlyosan visszatérjünk a Pannonhalmi Jazznyár eredeti szellemiségéhez azzal, hogy a pincészeti kóstolóterasznak helyszín és hangulat tekintetében is komolyabb szerepet szánunk, másfelől töretlenül építjük tovább a gyógynövénykerti agoránk gasztrokulturális jelentőségét, fele-fele arányban megosztva a programsorozat összesen 6 csodálatos estjét a Pannonhalmi Jazzterasz és a Pannonhalmi Jazz- & Gasztrokert között. Továbbra is küldetésünknek érezzük, hogy ezen alkalmaink során közösséget építsünk az unikális épített és természeti adottságaink, a minőségi bor- és gasztronómiai kínálatunk, illetve az igényes jazz-zene elemei iránt fogékony és érdeklődő közönségben.
Utazásaink így lesznek társas események, amelyek során gyakran korábban egymással sosem találkozott felek – látogatók, előadók, szervezők – cserélnek tapasztalatot, szabadulnak fel egymás társaságában, és engedik hatni magukra azt a vibráló kulturális sokszínűséget, amit az idei fellépők egy példátlanul izgalmas repertoárban ígérnek. Ennek megvalósításában elévülhetetlen segítséget nyújtott a rendezvénysorozatot évek óta fő mecénásként jegyző AUDI Hungaria, amelyet örömünkre és büszkeségünkre az idei szezonban első ízben az IKR Agrár szponzorációja erősít.
PANNONHALMI JAZZTERASZ
2023. június 9. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Főapátság pincészetének szabadtéri kóstolóterasza
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)
Előzenekar: Ineffable (Erdély)
Regián Réka Kata "RéKata" – ének, fuvola
Lukács Márton Örs – billentyűs hangszerek
Szereceán Tihamér – basszusgitár, szintetizátorbasszus
Szereceán Osszián – dobok
Random Trip 2020. szeptemberi pannonhalmi nyárzáró fellépésével ért véget egy korszak, amelynek az idei szezonnyitó koncertjük az akkori művészeti vonalhoz való visszatéréssel rajzol keretet. A 2023-as koncert ráadásul színes bevezetővel indít, bemelegítéshez a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola falai között 2017 nyarán alakult Ineffable zenekar érkezik Erdélyből.
2018 februárjában a Marosvásárhelyi Rádió "Kotta" című műsorában történt az első élő közvetített koncertjük, ami további színvonalas fellépések sorozatát indította be. A kisebb helyi kávézókban történt sikeres bemutatkozások után a zenekar már kisebb turnén is részt vett a környező városokban, amellyel a nemzetközi Csíkszeredai Jazzfesztivál promotálására kaptak felkérést. A fiatal koruk ellenére már két nagylemezzel büszkélkedő formáció a világhírű Richard Bona csíkszeredai koncertjére szervezett állófogadás zenekaraként is fellépett, de 2022 novemberében a marosvásárhelyi kultúrpalotában a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia közreműködésével első szimfonikus koncertjükre is sor került már.
Repertoárjukban saját számok szerepelnek, zenéjükben több stílus keveredik, benne megtalálhatók a jazz, a soul és neo-soul, továbbá az R&B, a pop, a hip-hop, valamint egyéb progresszív műfajok elemei egyaránt.
Random Trip X Szász Ágnes, Vavra Bence, Sárdi Tamás, Bata István
Delov Jávor – dobok
DJ Q-Cee – scratch, bakelitlemezek, looper, beatbox
Bata István – basszusgitár
Sárdi Tamás (Maszkura és a Tücsökraj) – billentyűs hangszerek
Szász Ágnes (Vintage Dolls) – ének
Vavra Bence (ByTheWay) – ének
A Random Trip hazánk legsokoldalúbb könnyűzenei közössége: műfaji határokon – pop, rock, jazz, hip-hop, blues, elektro stb. – átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzenei szcéna legkülönbözőbb műfajokból érkező előadói lépnek fel sokszor meglepő összeállításokban, és vonják be egymást a legváratlanabb zenei kalandokba.
A 2008/2009 fordulóján fővárosi műhelyekből indult, heti rendszerességgel megtartott klubest mára "kinőtte" saját kereteit: Budapest legnagyobb koncerthelyszínein, jazzfesztiválokon, a nagy nyári zenei fesztiválokon és a legjobb vidéki klubokban is egyaránt szívesen látott vendég, a fellépők sorában pedig rendszeresen megtalálhatók itthoni, de akár nemzetközi sztármuzsikusok. A sorozat vezéregyénisége Delov Jávor dobos és DJ Q-Cee, akik körül ezen alkalommal is izgalmas összetételű társaság zenél.
PANNONHALMI JAZZ- & GASZTROKERT
2023. június 23. péntek 19.30 óra (Levendulanapok)
Helyszín: Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)
MoonArra World Fusion (IND, IT)
Jagadeesh Ramanujam Mudambi (IND) – gitár, scat
Madhuri Jagadeesh (IND) – ének
Mythili Anantharaman (IND) – indiai klasszikus ének
Jatavede Banerjee (IND) – indiai klasszikus ének
Dr. Nicola Baroni (IT) – cselló
Káel Norbert – zongora
Hoppál Mihály – nagybőgő
Lakatos Pecek András – dobok
A bangalorei gitáros és zeneszerző, Jagadeesh Ramanujam Mudambi és Madhuri Jagadeesh énekes-dalszerző által alapított MoonArra, azaz "Három Folyam" 2006-ban alakult az indiai klasszikus, a jazz és a világzenei befolyások kölcsönhatásának és kollektív hatásainak fúziójaként. A MoonArra küldetése mindig is az volt, hogy együttműködjön és kapcsolatot teremtsen a zenészekkel és a közönséggel világszerte, közvetítve a béke és harmónia, a jóindulat és a tolerancia üzenetét a mai környezetben.
A zenekar nemzetközi színtéren is fellépett jelentős jazzfesztiválokon és koncerteken Ázsiában, Afrikában és Európában egyaránt, 2009 óta 9 tengerentúli koncertturnéja volt. Az önálló pannonhalmi esemény különlegessége és jelentősége, hogy az indiai, olasz és magyar zenészekből álló egyedi kollaboráció ezen a spirituális jelentőségű helyen fejezi ki közös elhivatottságát az indiai klasszikus, a jazz és a világzene ötvözését célzó új művészeti törekvések iránt.
PANNONHALMI JAZZTERASZ
2023. július 7. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Főapátság pincészetének szabadtéri kóstolóterasza
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)
Nat Osborn Band (USA, PL)
Nat Osborn (US) – ének, billentyűs hangszerek
Slawek Pezda (PL) – tenorszaxofon
Fabian Klimanek (PL) – trombita
Dustin Carlson (US) – gitár
Mike Parker (US) – basszusgitár
Piotr Przewozniak (PL) – dobok
Nat Osborn New Yorkban született és él, a város lüktető energiája a vérében van, ahogy a zenéjében is. Egy nagy halom soul és egy masszív adag funk, jazz, indie-rock és pop keveredik zenekarának izgalmas, vibráló, igencsak eredeti hangzásában. Részben amerikai, másik felében európai csapatával együtt Nat bő 10 éve ontja eklektikus, lendületes, emlékezetes előadásait a közönségre tengeren innen s túl, 2013 óta a zenekar több száz koncerten és fesztiválon játszott világszerte, köztük a Bohemia Jazz Festival (CZ), a Trieste Loves Jazz Festival (IT), a Koszalin Juwenalia Festival (PL) és még sok más főszereplőjévé vált, míg hosszas előkészületek után végre a pannonhalmi bemutatkozáshoz is összeállt minden.
A New York Music Daily szerint „Osborn egy rakás különféle pitébe nyúl bele, de minden alkalommal valami igazán jó dolog sül ki belőle”, úgyhogy most is bizton számíthatunk erre a végeredményre.
PANNONHALMI JAZZ- & GASZTROKERT
2023. július 21. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)
Banai Szilárd & Friends feat. VINX (USA)
Vincent "Vinx" De'Jon Parrette (USA) – ének
Gesztesi Alexandra – ének
Evelyn Asiama – ének
Louanda Bird Abreu – ének
Banai Szilárd – dobok, vibrafon
Bordás Zoltán – dobok
Vermes Gábor – basszusgitár
Birta Miklós – gitár
Nagy Ábel – billentyűs hangszerek
Zana Zoltán – szaxofon
Vinx a bostoni Berklee College of Music énekprofesszora, aki olyan nevekkel együtt állt színpadra pályája során, mint Sting, Peter Gabriel, Cher, Sinéad O'Connor, Elton John, Zucchero, Stevie Wonder, Sheryl Crow vagy épp Herbie Hancock.
Banai Szilárd és Vinx közös projektje 2016-ban indult útjára, amikor a Cannes-ban letelepedett énekes csatlakozott a kiváló magyar zenészekből álló csapathoz. A Magyarországon egyedülálló produkció alapítója a számos zenei díjjal elismert Banai Szilárd dobos, zenekarvezető és zeneszerző, a formáció tagjai pedig mind többszörösen kitüntetett élvonalbeli művészek.
Zenéjük stílusával kapcsolatban Vinx az egyik televíziós műsorban azt nyilatkozta, hogy „ez Funk felnőtteknek”. A magas szintű szakmaiság mellett a szórakoztatás és az őszinte, tiszta örömzene jellemzi előadásaikat. Stevie Wonder szavaival élve „Vinx az az ajándék, amelyet annak adsz, aki igazán fontos Neked”, mi pedig pontosan így viseltetünk pannonhalmi közönségünk iránt…
PANNONHALMI JAZZTERASZ
2023. augusztus 11. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Főapátság pincészetének szabadtéri kóstolóterasza
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)
Sárik Péter Trió & Falusi Mariann – Jazzkívánságműsor magyarul 2&3
Falusi Mariann – ének
Sárik Péter – zongora
Fonay Tibor – nagybőgő
Gálfi Attila – dobok
Folytatódik a Sárik Péter Trió sikersorozata, a Jazzkívánságműsor! Ezen a koncerten újra magyar slágerek jazzes feldolgozásai hallhatók, és ismét Falusi Mariann énekel!
A Jazzkívánságműsor-koncertek 2010-ben indultak: a közönség bármilyen műfajú dalt kérhetett, a trió pedig eljátszotta a saját stílusában. A koncertsorozat legjobban sikerült darabjaiból ezzel együtt már négy nagylemez jelent meg.
A zenekarvezető Sárik Péter úgy vallott e projektről, hogy “az elején álmomban sem gondoltam volna, hogy a műsor ennyire népszerű lesz, de a koncertek során rájöttem, hogy mi a hatalmas siker titka. Annak ellenére, hogy látszólag könnyed slágereket játszunk, a színpadról mégis sokszor igen kemény jazz szól, de LGT-be, Kovács Katiba, a legnépszerűbb előadókba "csomagolva". Így a jazzt egyébként nem kedvelők szívesen hallgatják kedvenc dalaikat, és szinte észre sem veszik, hogy jazzkoncerten vannak. A jazzrajongók ugyanakkor örömmel fogadják az új sztenderdeket, hisz a jazz hőskorában ugyanez történt: a legismertebb slágereket játszották el a jazz-zenészek, csak másképp.”
PANNONHALMI JAZZ- & GASZTROKERT
2023. augusztus 18. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)
Sax-O-Funk feat. Keresztes Ildikó
Keresztes Ildikó – vokál
Csányi István (Zorán, Zoltán Erika) – szaxofon, vokál
Kardos Norbert (Caramel, Kökény Attila) – billentyűs hangszerek
Dajka Krisztián (Zséda) – gitár
Takács Donát (Takács Nikolas, Caramel) – basszusgitár
Balog László (Bereczki Zoltán, Biga, Nika) – dobok
Sax-O-Funk – funk, soul, R&B, smooth jazz élvonalbeli magyar session-zenészektől…
A "művésznév" mögött Csányi István session-zenész rejtőzik, aki 2011-ban kezdett bele e sajátos projektjébe. Két dalt is komponált szaxofonra ekkortájt, amelyek közül a "Riffness" bejutott a Jazzy Rádió Jazz Dalverseny döntőjébe, és azóta is előszeretettel játssza az állomás.
A 2016-ra öttagúvá érett produkcióban István mellett népszerű és foglalkoztatott zenészek ékesítik a csapatot. A koncerteken saját szerzemények mellett olyan világslágerek igényes átiratai hallhatók, amelyeket nem kisebb nevek jegyeznek, mint az Earth, Wind & Fire, David Sanborn, Stevie Wonder, Everette Harp, Chaka Khan vagy a Mezzoforte. A 2023-as pannonhalmi jazzsorozat záróestéjén rendhagyó módon Keresztes Ildikó művésznővel kiegészülő formáció egészét áthatja István zenei hitvallása, amely szerint „a zene mindannyiunknál nagyobb, ezért aztán csak szolgáljuk a csodát!”
A fellépő- és műsorváltozás jogát fenntartjuk!
A Pannonhalmi Jazzterasz és a Pannonhalmi Jazz- & Gasztrokert eseményeire érvényes belépőjegy ára egységesen bruttó 8.500,- Ft/fő, amely tartalmaz egy logóval ellátott kristály kóstolópoharat és egy köszöntőitalt, továbbá jogosít az adott koncerten történő részvételre.
A nagy érdeklődésre és a helyek korlátozott számára való tekintettel a koncertek látogatása az előző évek gyakorlatát követve kizárólag előzetes jegyvásárlással lehetséges. Az idei jazzévad koncertjeihez belépőjegy 2023. május 1-től az alábbi linken található saját online-felületünkön vásárolható meg a Stripe fizetési kapuján keresztül történő bankkártyás tranzakcióval:
https://pannonhalmifoapatsag.hu/series/pannonhalmi-jazznyar-regiuj-kontosben-zarandoklat/
Online-jegyvásárlással és egyéb kérdésekkel kapcsolatban a TriCollis Foglalási Központ munkatársai készséggel állnak rendelkezésre.
TRICOLLIS FOGLALÁSI KÖZPONT
Cím: H-9090 Pannonhalma, Kosaras-domb
Tel.: +36/96/570-191
E-mail: info@osb.hu
Web: www.pannonhalmifoapatsag.hu
A megyeszékhelyről indulók és oda érkezők számára mindegyik koncert esetén transzferlehetőséget biztosítunk. A győri Városháza mellől 18.30 órakor modern, kényelmes, légkondicionált autóbusz indul az adott rendezvényhelyszínre, majd a program után kb. 22.00 órakor vissza. A buszjegy ára bruttó 5.000,- Ft/fő/retúr.
Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a transzferjáratot kizárólag előzetes jegyvásárlás esetén tudjuk biztosítani. A buszjegyet a fenti linken történő online-jegyváltással egyidőben, de legkésőbb az érintett koncertet megelőző hétfőig lehet megvásárolni. A minimális utaslétszám minden koncert alkalmával 8 fő!
Kérjük szíves megértésüket, hogy a transzferlehetőséget a fentiek hiányában sajnos nem tudjuk garantálni.
A Cseider-völgyben található, gyalogosan is megközelíthető Szent Jakab Vendégház (www.szentjakabhaz.hu) ideális lehetőség azoknak, akik a késő esti órákban vagy a közös borfogyasztás miatt már nem szeretnének útra kelni, netán a szórakoztató program után helyben keresnek "zarándokszállást".
Minden "zarándokot" nagy szeretettel várunk!
Zene- és BorBaráti üdvözlettel:
Illés Tamás
Pannonhalmi Főapátság pincészete
Pannonhalmi Jazznyár művészeti vezetője