Skip to main content

Történet

Alapkőletétel
Damján-atya---Alapkőletétel-(1)
Damján-atya---Alapkőletétel-(2)
Damján-atya---Alapkőletétel-(3)
Damján-atya---Alapkőletétel-(4)
Damján-atya---Alapkőletétel-(5)
Damján-atya---Alapkőletétel-(6)
Damján-atya---Alapkőletétel-(7)

Alapkőletétel

A Pannonhalmi Főapátság és az MKB Bank Zrt. annak a gazdag szőlészeti és borászati hagyománynak az újjáélesztésére vállalkozott, amely lényegében egyidős a monostorral.

A pince és borház alapkőletétele 2002. október 25-én, Szent Mór ünnepén történt.

Az alapítási ünnepségen elhangzott beszédeket az alábbi nevekre kattintva olvashatja:

A Pannonhalmi Főapátság és a bor kapcsolata – kisebb-nagyobb megszakításokkal – immáron ezeréves. A pannonhalmi terület széles, lankás, napos domboldalain a szőlőművelést a rómaiak kezdték, a bencés szerzetesek pedig a 996-os alapítástól kezdődően folytatták. A XIII. századi, IV. Béla megbízásából Albeus mester, nyitrai főesperes által készített összeírás szerint húsz jelentős szőlőtermelő birtok tartozott az apátsághoz, s nemcsak a környékbeli Écsen, Nyúlon, Tényőn és Ravazdon, hanem a Balaton-felvidéken és Somogyban is. A szőlőtermesztés a vidék főfoglalkozásává vált. A török terjeszkedés idejében a szerzetesek kétszer is (1543- ban és 1585-ben) a monostor elhagyására kényszerültek, ám az 1639-es újrakezdést követően azonnal hozzáláttak az elhanyagolt szőlők műveléséhez, s a meglévők mellett újabb táblákat vásároltak. A török hódoltság vége felé épült meg a főapátság nagypincéje is. A XVIII. században, a szentmártoni Pozsgay-, Tarján-, Tuczkor- és Ámánd, a nyúli Gerha- valamint a pázmándi Jávorka- és Hohenreiner-dűlők voltak a legfontosabb szőlőtermő helyek. 1786-ban II. József feloszlatta a szerzetesrendeket. 1802-ben, a rend visszaállításakor a szőlők egy részét kapta csak vissza a monostor, de arra törekedtek, hogy az eltörlés ideje alatt idegen kézre került területeket is visszaszerezzék. Az első visszakapott területek között a kisécsi, bársonyosi, rézhegyi és tényői szőlők szerepeltek. 1811-ben Somlóvásárhelyen, 1814-ben Apátipusztán, 1818-ban Szentiván községben, 1843-ban Csanakon vásárolt a rend szőlőterületeket. A századforduló éveiben tömördi, pázmándhegyi és esztergomi területekkel bővült a szőlőbirtok. Ebben az időben már palackozott formában is értékesítették a monostor borait. 1942-ben Lónyay Elemér herceg ajánlotta fel a rendnek bodrogolaszi és bodrogzsadányi szőlőjét. 1945-ben a főapátságtól elvették szőlőinek nagy részét és csak a kisécsi, széldombi és rostaházi területek maradtak meg. Pár év múlva a rend ezeket a dűlőket is felajánlotta a helyi termelőszövetkezetnek, mert a nehéz gazdasági viszonyok miatt fenntartásuk lehetetlen volt. Az 1990-es évek vége felé többféle formában is felmerült az apátsági borászat újraindításának gondolata, de az érdemi munka csak 2001-ben keződött meg. Az újrakezdés a monostor célkitűzéseit már korábban is támogató Heimann Zoltán segítsége nélkül nem indulhatott volna el. Az ő javaslatára kértük fel Gál Tibort, hogy irányítsa a pannonhalmi szőlészeti és borászati munkát, amely a régi apátsági birtokok egy részének visszavásárlását követően a szőlőtelepítési program összeállításával kezdődött, majd az újonnan megépítendő pince és borház tervének kialakításával folytatódott. A nemzetközileg is elismert borász örömmel fogadta el felkérésünket, amelynek köszönhetően a közel 50 hektáros birtokon jelenleg 13,5 hektár frissen telepített szőlő zöldell. Ez év őszén elkezdődött az új pince és borház építése is Czigány Tamás tervei alapján. A pannonhalmi szőlő- és borgazdaság újraindításához szükséges hátteret pedig az Erdei Tamás vezette Magyar Külkereskedelmi Bank tulajdonostársként való megjelenésével sikerült biztosítani.

Milyen szálakon kapcsolódik a Pannonhalmi Főapátság a magyar borkultúra tradícióihoz?

A Jézus tanítványaival elköltött utolsó vacsorájára emlékeztető katolikus istentisztelet egyik fontos alapanyaga a bor. Ezért ősidők óta a szerzetesközösségek arra törekedtek, hogy (mise)borszükségletüket önerőből állítsák elő. Ez az igyekezet máig működő, kolostori borászatok felépülésének csírájává lett, mint azt sok osztrák, német és olasz példa mutatja (Stift Melk, Stift Lilienfeld, Stift Herzogenburg, Arcibadia Montecassino, Abtei St. Hildegard, Eibingen).

A mi szőlő- és borgazdaságunk a 19. sz. végére jutott el odáig, hogy az ültetvényszerkezet minősége és mennyisége, valamint a pincei technológia színvonala lehetővé tette, hogy boraink palackozott formában is forgalomba kerülhettek. A borászati munka azonban ebben az időszakban is szorosan kötődött a miseborkészítés gyakorlatához, hiszen a levéltári anyagban fellelhető korabeli árjegyzékek tanúsága szerint a palackozott formában forgalmazott boraink mindegyike misebor minőségű volt, s a listákon gyakran 15-17 éves muzeális tételek is szerepeltek… Milyen célok motiválják ma az apátságot egy borászat elindításában? A magyar bencés közösség pontosan kétszáz esztendeje végez oktató- és nevelőmunkát, s terveink szerint egy piaci szempontból is jól működő vállalkozás nagy mértékben segítheti a tanítás anyagi feltételeinek javítását. A szőlészet-borászat azonban a pedagógiai munkához ennél közvetlenebb módon is köthető: diákjaink a nyári szünetben és a szüreti időszakban testközelből ismerhetik meg a szőlő- és borkultúra mindennapos gyakorlatát, s válhatnak egy csodálatos alkotómunka részeseivé; a délutáni szakkörökön pedig betekintést nyerhetnek a borászati kémia és mikrobiológia fontosabb összefüggéseibe. A feléledő pannonhalmi szőlő- és borgazdaság azonban nemcsak a biológia és kémia iránt érdeklődő diákjainkat inspirálhatja. Könyvtárunkban sok feldolgozásra váró anyag van még, amely az apátság szőlészeti, borászati és egyéb mezőgazdasági tevékenységével kapcsolatos. Ez a szinte kimeríthetetlen kútfő még számos tudományos diákköri munka, szakdolgozat alapja lehet.

A modern kor sajátos gazdasági és társadalmi viszonyai miatt a szőlőművelés biztosan nem válhat már a vidék főfoglalkozásává. Az azonban célul tűzhető ki, hogy maga a borászati tevékenység visszaszerezze vidékünkön betöltött egykori rangját és becsületét. Az apátság a magyar borkultúra presztízsének emelésében is szeretne tevékeny részt vállalni, s ehhez nemcsak az asztalra kerülő boraink remélt sikere révén tudunk majd hozzájárulni, hanem oktató?nevelő munkánkon keresztül is, hiszen a magyar bor és borkultúra felemelkedése nemcsak az ültetvényszerkezet és technológia, valamint az emberi tudás és gondosság tökéletesedését jelenti, hanem megkívánja a bor fogalmához kapcsolódó kulturális jelentéstartalmak radikális megváltoztatását is. Gondoltunk-e már arra, hogy egy diákközösség számára egy ragyogó őszi délutánon végzett szüreti munka (esetleg a diákotthoni nevelő által engedélyezett néhány pohár bor társaságában) milyen élményforrást jelenthet?

Folytathatnánk a sort, de végül, összegzésül úgy gondolom, hogy a borkultúra – sok minden egyébbel – a gyökereinket jelenti. A külső kényszer miatt megszüntetett, mégis töretlen tradíció újjáélesztése egyben visszatalálást is jelent gyökereinkhez. Isten áldjon meg mindenkit, aki segít nekünk ebben, aki együtt örül velünk!

Várszegi Asztrik
püspök, pannonhalmi főapát

“Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni. Ezért mondom, hogy egy pohár bor az ateizmus halálugrása.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

Pannonhalma, szőlő és bor. Pannonhalma, Szent Márton hegye. Bencés apátság, ezer év szolgálat, ezer év kultúra. És persze szőlő és bor. Ez is kultúra. Tájak és történetek. Színek, illatok, ízek. Öröm és bánat. Születés és halál. Találkozás, búcsúzás. Baráti beszélgetések, mulatság, csendes este. És súlyos jelkép: a titok, az átváltozás, a megtestesülés szimbóluma. A búzából kenyér, a kenyérből Test lesz, a must borrá, a bor Vérré válik.

A helyszín. Történelem diktálta kényszerszünet után az apátsági borászat – és vele a történelmi borvidék – újjászületik. A helyszín gyönyörű: a Szent Márton-hegy délkeleti oldala pár száz méterre az apátságtól. 30 méter szintkülönbség, kilátás a sokorói dombvidékre.

A borászat épülete. Bár a borászati technológia az utóbbi évtizedekben sokat változott, a “lényeg” megmaradt. Számunkra, építészek számára a borászat – a korszerű technológia maradéktalan kielégítésének és a környezetbe való szerves illesztésének megoldásán túlmenően – elsősorban a “lényeg”, a titok, az átváltozás folyamatának építészeti megfogalmazása terekkel, anyagokkal, fénnyel és sötétséggel. A tervezett, 1875 m2 alapterületű épület két fő – a technológia és a terep adottságainak is megfelelő – részből áll: PRÉSHÁZból és PINCÉből. Közöttük a kapcsolatot a KÚT biztosítja.

A Présház a millenniumi kápolna dombja alatti teraszszint szélén, a lejtőre illesztve helyezkedik el. A présház tömege egy ősi házforma mai megfogalmazása, egyszerű, de egyértelmű jel a hegyoldalban. Belső terét – a déli homlokzat kőlamellái által – szűrt fény járja át. Itt történik a szőlő fogadása, kíméletes feldolgozása, és a must átmeneti tárolása, kezelése.

A Pince a titok, az átváltozás birodalma. Itt folyik az évközi munka zöme a bor érlelésétől a palackozásig. A must a présházból a kúton keresztül , gravitációs úton jut az erjesztő-érlelő tartályokba és a hordókba. A helyiségek a hegylábhoz épített, növényzettel fedett támfalépítményben, valamint a támfalból induló téglaboltozatos pincékben kapnak helyet. Az épületrész építészeti megfogalmazása, a kőborítású támfalak és a hangsúlyos félköríves főbejárat az építmény “pince jellegét” teszik képszerűvé. A felülről a fény felé megnyitott KÚT szerepe egyrészt funkcionális: a lépcső és a felvonó kapcsolatot teremt a présház és a pince között, másrészt szimbolikus: átmeneti tér, út a hegy mélységeibe.

A hely és az ezer év kötelez. A borászat a jövőnek, hosszú távra épül. Tartós, szépen öregedő anyagokat használunk: természetes kő a külső felületeken, nyerstégla a pincevágatokban, vasbeton a technológiai terekben.

Vendéglátás. A borászatban fontos szerepet kell kapnia a vendégek, csoportok fogadásának, az épület és technológia megtekinthetőségének. Az épület végigjárása, majd a bor megkóstolása dráma, amelyben a látogató végigköveti a szőlő feldolgozásának, a must átalakulásának időrendi stációit. A présházat gyalogosan a millenniumi kápolnát megkerülő sétányon lehet megközelíteni. A présházból vagy a kúton át folytatjuk utunkat a föld gyomrába vezető lépcsőn keresztül, vagy a kút mélységeibe való bepillantás után a hegy oldalán levezetett sétaúton jutunk az alsó szintre. A látogatás befejezéseként a bor kóstolását a két fahordós pincejárat közötti keresztboltozatos térben képzeljük el.

P.S. “Az egyik faluban azt mesélték, hogy a jegyző kolbászos lecsóhoz ó- pannonhalmit ivott. Ha ez igaz, akkor a jegyző gyengeelméjű volt vagy ateista.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

A kis idézetből humorán kívül még valamit észre kell vennünk: hogy VOLT ó- pannonhalmi. És LESZ is.

Czigány Tamás
tervező építész

Fogas kérdés, hogy mi volt előbb: a bor vagy a pénz? A bankszakma művelőjeként, céhbeli öntudattal szívesen szavaznék az utóbbira, ám attól tartok, hogy tévednék. Ez a nemes ital valószínűleg korábban szolgált az emberiség örömére, mint a bronz-, ezüst- és aranyérmék a társadalmak hasznára. Mindenesetre ősi kultúrája van mindkettőnek, így természetesnek mondható, hogy a működő hazai pénzintézetek legrégebbike: a hagyománytisztelő és folyamatosan megújuló Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. meghatározó szerepet vállalt Pannonhalma történelmi borvidékének feltámasztásában.

A Pannonhalmi Mártonhegy Kft. megalapításával a főapátság és a bank a helyi borkultúra újjáélesztésére kötött szövetséget. Ez az összefogás méltó Pannonhalma messze sugárzó szellemiségéhez és a földművesség feddhetetlen, tiszta közegében jeleníti meg az MKB Rt. üzleti filozófiáját: az értékek feltétlen tiszteletét és a megőrzésük, gyarapításuk iránti elkötelezettséget.

A felépítendő pince és borház alapkőletételének ünnepi perceire gondolva az a felemelő érzés hat át, hogy bankunk nemzeti kultúránk kiemelkedően fontos részének megmentéséhez nyújtott segítséget. Talán nem hiú reményünk, hogy pannonhalmi színre lépésünk mai és jövőbeli ügyfeleinket egyaránt meggyőzi: a pénzük gyarapításával megbízott MKB Rt. nemcsak az anyagi, hanem a szellemi javakkal is jól sáfárkodik. Felelősséggel dolgozó pénzintézetként természetesen számolnunk kellett befektetésünk várható hasznával, a megtérülés időtartamával is. Úgy véltük azonban – s e vélekedésünket a főtulajdonos Bayern Landes Bank vezetői is osztják -, hogy akkor járunk el helyesen, ha a történelmi küldetést betöltő főapátsággal közös cégalapítást elsősorban az MKB Rt. hírnevét erősbítő vállalkozásnak tekintjük.

Egymásra találásunk egyedülálló. Egyelőre nem látni jeleket, hogy kezdeményezésünknek követői lennének a bankvilágban, ami nem csoda, mert a borászat hatalmas tőkét lekötő, nagyon hosszú távú befektetés. Bízom abban, hogy mire új telepítésű szőlőültetvényünk termőre fordul, már jobban cseng majd a magyar bor neve a világban. Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg még az elvégzendő munka, hiszen a világelső francia borokat felértékelő és vonzóvá tevő légkör kialakulása évszázadokig tartott. Mi azért sokszorta közelebb látjuk a célt: becsléseink szerint Pannonhalma tíz-tizenöt év alatt visszanyerheti régi rangját a jeles borvidékek között. Nagyjából ennyi ideje, hogy kitűnő szakemberek reményteljesen fényesítik a magyar bor töredezett, poros címerét. Félúton csatlakoztunk az elhivatott társasághoz. Van erőnk és hitünk megtenni a csúcsra vezető, kitartást igénylő, küzdelmes szakaszt.

A Pannonhalmi Mártonhegy Kft. leendő borai – legyenek bármilyen fajtájúak – bizonyosan különbözni fognak az összes többi borház nedűitől. Olyan rendkívüli “cuvée-k” töltik majd meg a hordókat és palackokat, amelyek nemhogy kétfajta, hanem egyenesen kétnemű – a mártonhegyi lankákon és a trezorokban termő – tőkékből származnak. Kívánom, hogy hírnevük a cégalapítók dicsőségére, élvezetes ízük, zamatuk fogyasztóinak egészségére váljék!

Erdei Tamás
elnök-vezérigazgató

Az alapvető cél, hogy a pannonhalmi borvidéket önálló arculatú, saját stílussal rendelkező, minden körülmények között felismerhető borok képviseljék, olyanok, amelyek nemzetközi mércével mérve is megállják a helyüket.

Pannonhalma környezeti viszonyai a felső Loire-völgyre, esetleg Elzászra emlékeztetnek, ezért fő feladatunk az e helyekre jellemző magas minőségű, üde fehérborok készítése. A fajtákat ennek megfelelően választottuk: a sauvignon blanc-t, a fűszeres traminit, a rajnai rizlinget és a pinot noirt.

Pannonhalmára leginkább a vallási turizmus jellemző. Emiatt döntöttünk néhány hosszú távon perspektivikusnak tűnő nemzetközi fajta, mint a chardonnay vagy a merlot telepítése mellett. Pannonhalma ugyanakkor nagyon komoly történelmi szőlészeti, borászati háttérrel rendelkezik. Ez előtt tisztelegve határoztuk el a környékben őshonos fajták újratelepítését: az ezerjóét, az olaszrizlingét és a sárfehérét. A szőlő feldolgozásához a tájba illő, nem hivalkodó, a domborzati viszonyokat jól kihasználó pincészetet építünk, ahol olyan borászati eljárást vezetünk be, amely a fent felsorolt fajták magas minőségi potenciálját a legteljesebben képes megőrizni. A pincetechnológia széles spektrumú, hosszú távú, rugalmasan alkalmazható eszközrendszerre épül. Ez az alapja a mély tradíciókon nyugvó, de új típusú pannonhalmi bor készítésének.

A gravitációs elven működő szőlőfeldolgozó és a tartályok elhelyezésének eredetisége teszik lehetővé, hogy a legmodernebb erjesztési eljárást alkalmazzuk.

A must illetve az újbor szivattyú alkalmazása nélkül kerül a szabályozott légkörű erjesztő- és tárolótérbe, ahol további érlelési lehetőségek teljesítik ki a borászati technológiát.

Bízunk benne, hogy becsületes, szép munkával jó borokat teremtünk.

Gál Tibor
borász