Skip to main content

Aktuális

Pannonhalmi rajnai rizlingek az élvonalban

 

Az október idén negyedszerre is hazánk legnépszerűbb fehérszőlőjéről és -boráról szól: a Winelovers ismét megtartja Olaszrizling Október nevű rendezvénysorozatát. Ebből az alkalomból keresték a legjobb magyar rizlingeket: a csaknem 120 tételből álló sorban apátsági rizlingjeink az élmezőnyben végeztek.

Idén negyedszerre szervezi meg Olaszrizling Október című programsorozatát a Winelovers. A prémium boros rendezvényeket szervező cég célja ezzel hazánk egyik legelterjedtebb szőlőfajtájának, az olaszrizlingnek népszerűsítése, a fajta és a benne rejlő lehetőségek ismertetése.

A korábbi évek sikeres rendezvényei alapján a Winelovers úgy érzi, jó nyomon halad ennek teljesítéséhez, ezért idén megnyitotta kapuit a rajnai rizling borok előtt is. Ennek megfelelően két kategóriában hirdette meg ilyenkor szokásos borversenyét. A Winelovers Rizlingteszten olaszrizling kategóriában összesen 92 bor indult 55 különböző pincészettől. A rajnai rizlingek meccsén, amelyre az Apátsági Pincészet is nevezte tételeit, 16 pincészet 21 bora mérkőzött meg.

A tapasztalt kóstolókból álló szakmai zsűri pontszámai alapján a szervezők örömmel látták, hogy a legjobbak között az ország számos borvidéke helyet kapott.

Top 10 rajnai rizling 2016:

1. Laposa Borbirtok Rizling2 2015 (Badacsony)
2. Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi Prior 2015 (Pannonhalma)
3. Molnár Borház Móri Rajnai Rizling 2015 (Mór)
4. Skrabski Pince Balatonudvari Rajnai Rizling 2015 (Balaton-felvidék)
5. Bencze Családi Birtok Riesling 2015 (Badacsony)
6. Csóbor Pince Nadapi Rajnai rizling 2015 (Etyek-Buda)
7. Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi Rajnai Rizling 2015 (Pannonhalma)
8. Movino Rizling rýnsky 2015 (Közép-Szlovákia)
9. Villa Tolnay Rajnai Rizling 2015 (Badacsony)
10. A’Capella Szőlőbirtok Badacsonyi Rajnai Rizling 2015 (Badacsony)

A Winelovers Rizlingteszt szakmai kóstolózsűri névsora: Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium vezető oktatója; Robert Smyth nemzetközi borakadémikus, szakíró; Hegyi Gábor borkereskedő, az Osztrák Borakadémia végzős hallgatója; Sue Tolson borszakíró; Jásdi Attila borász; Czinege Tamás gasztronómiai szakember; Németh Richard borszakíró, borkereskedő; Kodela Tímea a Wineglass Communications és a Borrajongo.hu színeiben, Jenei Balázs a Mandiner.Bor képviseletében, továbbá Varga Andrea és Gonda György a Borászportáltól.
A résztvevő pincészetek listája: A’Capella Szőlőbirtok, Bajnóczy Pince, Béla borászat, Bencze Szőlőbirtok, Bezerics Borház, Boksay Pincészet, Borbély Családi Birtok, Bussay Szőlőbirtok, Büttner Pince, Canter Borház, Csernyik Pince, Csetvei Pince, Csóbor Pince, Dobosi Pincészet, Dubicz Borászat, Egly Szőlőbirtok, Fáncsi Hegyi Pince, Fata Pince, Figula Pincészet, Fodorvin, Gál Szőlőbirtok, GOBRI, Hagymási Pince, Halasi Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Káli Kövek, Kancellár Birtok, Kreinbacher Birtok, Koczor Pincészet, Lantos és Monoki, Laposa Borbirtok, Linbrunn Pincészet, Maczkó Borház, Málik Pince, Molnár és Fiai Pincészet, Molnár Borház, Movino, Nagy & Nagy Szőlőbirtok, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pálffy Pince, Pántlika Pincészet, Petrányi Pince, Podmaniczky Pince, Reitner Pince, Ruppert Borház, Sabar, Schieszl Szőlőbirtok, Skrabski Pince, Söptei Pince, Spiegelberg Stefan, Szabó Pince, Szászi Endre, Szeremley Szőlőbirtok, Sziegl Pince, Tornai Pincészet, Varsányi Pincészet, Villa Tolnay, Zelna, Szent Donát Birtok, Jásdi Pince.

A borverseny metódusáról bővebben: www.winelovers.hu/borteszt.

Forrás és borítókép: www.boraszportal.hu, www.vinoport.hu, www.winelovers.hu

 

Related News

Augusztus 20. – Szent István király ünnepe

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Szent Vince ünnepén ismét együtt egy újabb kiváló évjáratért

2017. január 20-22. péntek-vasárnap A borosgazdák több évszázados tapasztalatán nyugszik a kijelentés, miszerint „ha megcsordul...

Ismét apátsági borünnep Szent Orbán tiszteletére

Ismét apátsági borünnep Szent Orbán tiszteletére 2016. május 28. szombat A természettel együtt dolgozó emberek,...